Szűrő

Hagyományos Halászlé főző verseny

Beleesett a Ponty a Bográcsba

Hagyományos Halászlé főző verseny a Kossuth Tánccsoport szervezésében

2019. június 22-én, a Kossuth Házban
Kossuth Road, Cambridge, N3H 4S7

A verseny 13:00 órától 17:00 óráig tart

Egy nap az egészségért

Egy nap az egészségért 

A Kossuth Ház kezdeményezésére „Lépjünk együtt egyet!” -címmel egészségtudatos program kezdődött februárban, melynek első egész napos rendezvényét május 26-án tartották.

Az egészségnapon több érdekes előadást hallhattak a Kossuth Házba látogatók, de jógázhattak is Rónai-Jennewien Annával.

Köszöntöttük az Édesanyákat

Köszöntöttük az Édesanyákat

Idén május 4-én került sor az anyák napi rendezvényre, amin több, mint százan vettek részt.

A műsorban sok-sok csodás verset szavaltak a Guelph-i és Kitcheneri Magyar Iskolások. A kicsik és nagyok is ügyesen mondták a köszöntő verseket, könnyeket csalva az anyukák és nagymamák szemébe.

A gyerekek hetek óta készítették az ajándékokat: képeslapot és egy kézzel készült ajándékot. A Guelph-i iskolások virágos papírhímzéssel díszített képeslapokkal és ékszeres dobozkákkal köszöntötték az anyukájukat. A Kitcheneri Magyar Iskolások lepkés és anyukás

...

Egészségnap

Sakk és Asztalitenisz Füster Géza Emlékversenye

Sakk és Asztalitenisz Füster Géza Emlékversenye

A Hungária Sport és Kulturális Egyesület és a Kossuth Ház összefogásának köszönhetően2019. március 30-án került sor a sakkozókat és asztaliteniszezőket fogadó sportfesztiválra.
Az Ontario Tartomány pályázatából megvalósuló eseményre 28 sakkozó érkezett Kitchenerből és a régióból, akik ifi és felnőtt kategóriában mérhették össze tudásukat. A versenyt Füster Géza nemzetközi sakkmester emlékének tiszteletet adva szervezték meg, mely nyitott volt magyarok és nem magyarok számára is.

Húsvéti ünnepég

Húsvéti ünnepség

Április 20-án, szombaton délelőtt 10 órától a Kossuth házban a gyermekek szüleikkel együtt élvezhettek pár húsvéti tevékenységet.

Köszönet Csiszér Éva néninek, és lányának Enikőnek a tevékenységek megszervezéséért és annak sikeres levezetéséért, továbbá köszönet Biró Ágnesnek a klub elnökének és Anett Menyhartnak akik segítettek a nyuszijárás szervezésében és lebonyolításában.

Húsvéti ünnepség

Húsvéti ünnepség

Április 20-án, délelőtt 10 órától 12-ig várjuk a gyermekeket
húsvéti játékokra, ahol tojás festés,
húsvéti szokások és játékok és húsvéti tojás keresésre
lesz alkalma a gyermekeknek.

 

Mindenkit szeretettel várunk.

 ...

Húsvéti Szentmise / Istentisztelet

Húsvét vasárnap, április 21-én, délután 3 órai kezdettel magyar szentmise lesz a guelphi Saint Joseph templomban.
A szentmise áldozatot Horváth Árpád a pesti jezsuita templom plébanosa mutatja be.

Árpad Atya a Szív Jezsuita magazin főszerkesztője és a torontoi Forrai Tamás atya meghívására érkezik hozzánk.

Mindenkit szeretettel várunk!

Krisztus Föltámadott! 

***

Április 21-én, húsvét vasárnap, délután 3 órai kezdettel ünnepi
...

Kossuth Tánc Csoport Bálja

Anyák napi ünnepség

Anyák napi ünnepség

Szeretettel meghívunk mindenkit 2019 május 4-én megszervezésre kerülőAnyák napi ünnepségünkre, melyet egy finom vacsora koronáz. Minden kedves családot, anyukákat, nagymamákat szívesen látunk.

Program:
16:00 ajtó nyitás
17:00 műsor
18:00

...

Zoom to Canada 2019-média tábor a márciusi szünetben

Zoom to Canada 2019-média tábor a márciusi szünetben

 

Negyedik alkalommal került megrendezésre a magyar nyelvű média tábor a Kossuth Házban. A márciusi szünetben a diákok megismerkedhettek a média átfogó történetével és szakmai alapokkal.
Hétfőn a fotó és filmtörténet legfontosabb pontjai után tárgyfotózást és világítástechnikát tanulhattak, árnyék nélküli tárgyfotókat készítettek, tárgyfotó dobozt késztettek közösen. Másnap a videózásról tanultak, majd a nagyok saját „némafilm” videó készítésébe kezdtek az első filmesek tiszteletére. Mindenkinek jutott feladat színészként, csapóként, operatőrként, videósként. Szerdán a vágástechnika elméleti előadása után folytatták a közös film készítését, digitális

...

Megemlékezések (a Kossuth Házban) március 15. alkalmából


Megemlékezések (a Kossuth Házban) március 15. alkalmából

 

Idén két alkalommal is emlékeztek az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharcra a Kossuth Házban.
Március 10-én ismét interaktív ünnepség keretében idézték fel a Guelph-i és Kitcheneri Magyar Iskolások és a Kossuth Tánccsoport tagjai a Szabadságharc eseményeit.

A megemlékezésen díszvendégként részt vett dr. Laky-Takács Péter konzul, a magyar közösségek diplomatája és Palkovits Valér torontói Főkonzul is, aki ünnepi beszédében Kossuth Lajos szerepét méltatta és arra kérte a hallgatóságot, hogy a nemzeti hőshöz méltóan őrizzék tovább magyarságukat.
...

Trillium hírek

Hírek az ontario trillium alapítványtól

https://otf.ca/hungarian-canadian-club-waterloo-wellington-0


Az elfogadott tervezet alapján a felújítási munkálatokra
2019. júniusától 2020. májusáig kerül sor.


A következő hetekben a munkafolyamatokat fogjuk kidolgozni és

ennek részleteit a május 26-án megtartandó közgyűlésen ismertetjük.

Valentine's Retro Show

 

Valentin Napi Retro show.

Kossuth Club és a
Pannon Retro Production
szervezésében

Házigazda: DJ SIMON

Sztárvendég:
- Jáger Gyuszi aki már meghóditotta a

...

Farsangi mulatság és Három Királyok koncert


Farsangi mulatság és Három Királyok koncert
  február 23        16:00  

4-6 ig farsangi mulatság kicsiknek és nagyoknak jelmezes, vidám kavalkád! Finom falatok és italok vásárolhatók.

A koncert a farsangi mulatság

...

Gyász jelentés

 

Értesítjük mindazokat akik ismerték, hogy Lakatos Zsuzsanna, a Kossuth Ház volt elnöke 2019. Január 16-án otthonában csendben elhunyt.

 

Búcsúztatója 2019. Január 26-án délelõtt 11 órakor lesz:
Urban Hope Vineyard Church, 147 Elgin Street, Cambridge.

Öszinte résztvétünk, a Kossuth Ház vezetősége.

1848 forradalmi megemlékezés

Március 10-én a Cambridge-i Kossuth Házban 15:00-tól lesz a második interaktiv megemelékezés az 1848-as Forradalom és Szabadságharcról, amely a Guelph-i és a Kitcheneri Magyar Iskola szervezésében egy kis betekintést nyújt a huszárok életébe, a programba lesz kézműves foglalkozás és a forradalom néhány állomásának meglátogatása, valamint énekek és az ünnepséghez kapcsolódó versek. Az esemény tisztelebeli vendégei: tortontoi főkonzul úr, Palkovics Valér és konzul úr Laky-Takács Péter.

Szeretettel várunk mindenkit, hogy együtt ünnepeljük

...

SZABADSÁGHARC- Színházi előadás

„SZABADSÁGHARC”
Színházi előadás
Arany János és Petőfi Sándor barátságán, kapcsolatán lelhet bepillantást a néző az
1848-49. forradalom és szabadságharc eseményeibe.

 ...

ZOOM TO CANADA - gyermek és ifjúsági tábor

Hurka-kolbász készítés