1956-os megemlékezés

A Kossuth Házban az 1956 -os megemlékezésre október 21-én délután kerül sor ebben az évben.

 

Az ünnepi alkalomból Kovács Anita mondott köszöntő beszédet, melyben a forradalom kitöréséhez vezető útról beszélt. A Guelphi Magyar Iskola diákjai kedves magyar népdalokat énekeltek, majd egy hosszú verssel bizonyították ügyességüket tanítónőjük, Kovács Anita segítségével. A Kossuth Tánccsoport műsorában pörgős alföldi táncokat csodálhattunk ismét meg. Kürti Adrienn rövid beszéde következett, melyben a forradalom tényeiről és annak következményeiről beszélt. Ezután a Kitcheneri Magyar Iskolák diákjai a „Ha én rózsa lennék” dalra mutattak be koreográfiát. A koszorúzást Bíró Ágnes, a Kossuth Ház elnök asszonya vezette a ház oldalában lévő emlékműhöz. A Himnusz eléneklése után az iskolások a saját készítésű forradalmi lyukas zászlóikat helyezték az emlékműhöz, a közösség többi tagja mécseseket helyezett el.

A megemlékezés utolsó részeként levetítésre került rövid film, ami Fülep Marika néni és Lajos bácsi forradalmi emlékeinek beszámolója és a Kitcheneri Magyar Iskola diákjainak közreműködésével készült. Ez a dokumentumfilm a tavalyi nagy sikerű megemlékezés: az „Élő történelemóra” filmes folytatása.
A kegyeletteljes megemlékezésben nyújtott segítségéért külön köszönet Bíró Ágnes elnöknőnek és Vámos Györgynek, Fülep Marika néninek és Lajos bácsinak, Kovács Anita és Német Enikő vezető tanárnőknek, Csiszér Enikő tanárnőnek, Körmendi Zsoltnak a konferálásért, a Kossuth Táncsoportnak, a Guelphi és Kitcheneri Magyar Iskola diákjainak és az egész közösségnek.

Kürti Adrienn